Odabent

Állatmesék II.

Figyellek téged!

Steril nem szívesen fogta meg a vonatajtó kilincsét puszta kézzel. Sportos bőrtáskájából, mely mindig könnyeden lebegett az oldalán, rendszerint egy zsebkendőt vett elő, és azzal nyúlt a szennyezett tárgyakhoz. A vonatok kilincseit különös óvatossággal kezelte, hiszen soha nem lehetett tudni, hogy miféle állat hagyta rajta a baktériumait. Ő nem lehetett olyan, mint a többi nyest, ezt már kölyökkorában megfogadta. Nem is volt olyan. Az ő mancsai mindig ragyogtak, míg a többieket nem érdekelte a higiénia.

Ha történetesen olyan helyzetbe keveredett, amelyben a zsebkendőhasználat kellemetlen lett volna − hölgyek előtt ugyanis rosszul érezte volna magát emiatt −, utólag fertőtlenítő folyadékkal varázsolta makulátlanná apró ujjait. Most is egy hasonló szituációba csöppent: egy hosszú szempillájú cicalány ugyanis éppen akkor akart felszállni, amikor ő. Természetesen illetlenség lett volna hagyni, hogy a nő maga nyisson ajtót, egy gentleman ilyet soha nem tenne.

– Csak Ön után – mondta hetykén kitárva az ajtót, azzal a bizonyos magabiztos mosollyal az ajkán, melyről mindig azt képzelte, hogy ellenállhatatlanná teszi a külsejét.

A macskakisasszony visszaragyogott rá, és fellibbent a járműre, abban a hitben, hogy a nyest a hátsóját szemléli e pillanatban. Steril azonban kizárólag a baktériumokra koncentrált, s mikor a lány visszanézett rá, a nyest arcáról eltűnt a magabiztosság, és tömény undornak adta át a helyét. A macska joggal feltételezte, hogy ez a torz pofa az ő külsejének szól, és sértődötten fújva eltipegett. Steril ebből semmit nem vett észre. Gyorsan előszedte a fertőtlenítőt, mit sem törődve az újabb felszállók tömegével, akik elől elállta az utat. Sebtében, levegőt sem véve, bedörgölte vele a tenyerét. Annyira belemerült a folyamatba, hogy az sem zavarta túlságosan, mikor egy óvatlan kacsa az oldalába könyökölt, ahogy elhaladt mellette. Lényeg, hogy a kezei rendben voltak. Miután végzett, elégedetten sóhajtott egyet. Aztán hirtelen megrázta a fejét, és a kacsa után bámult, akiből már csupán néhány zöldes farktollat láthatott.

„Ez biztosan nem az a kacsa”− nyugtázta.

Az első osztályra váltott jegyet, s míg az ülését kereste,  igyekezett kizárni az agyából az esetleges baktériumforrások veszélyeit.

„Amíg van fertőtlenítő, addig semmi gond nem lehet” − mondogatta magában.

A kijelölt helyéhez egy koala családon kellett keresztülverekednie magát, s ugyan felettébb bosszantotta az eukaliptuszzabálók sznob, ám annál pofátlanabb viselkedése, mégis derűs képpel kerülgette őket. Az egyik kölyök történetesen Hitler-bajuszt ragasztott az orra alá, és felsőbbségesen méregetve Sterilt, erőltetett raccsolással hátraszólt neki a válla fölött.

– Mein Schatz, csak nem meglázott a kettőhúsz?

A rokonai horkanva felröhögtek, majd gyorsan előrefordultak.

„A koalák parasztok” – jegyezte meg Steril, amíg elhelyezkedett a székében, ám közben barátságosan kacsintott a kölykök felé. A beszólás a sérójának szólt, amit mindig nagy gonddal fésült felfelé. Gyorsan leellenőrizte a fejszőrzetét az ablaktükörben.

„Elég lezser” – állapította meg. A tükörképéről az iménti macskalányra tévedt a pillantása, aki éppen a nyest előtti ülésen foglalt helyet. A lány felállt, és mindenféle fertőtlenítés és zsebkendő nélkül a koszos ablakkeretre támasztotta a karjait és az állát. Steril szemöldöke görcsösen vonaglott, s a felső ajka szélét – mintha egy láthatatlan zsinór mozgatná – az orra felé csavarta a viszolygás.  A macska megvetéssel nézett vissza rá.

Az út további része a kezdésnél valamivel kellemesebben telt, nem kellett senkivel felesleges kommunikációt folytatnia, így derűsebb szívvel tervezgethette jól megérdemelt pihenőjét, melyet egy hangulatosnak ígérkező vidéki szállodában készült eltölteni. Nagy szüksége volt már a kikapcsolódásra, hiszen az utóbbi hónapokat megfeszített munkával töltötte. Éjt nappallá téve írta sziporkázónál sziporkázóbb cikkeit, nem evett rendesen, nem aludt, s csak néhányszor ment szórakozni. Nem annyiszor, mint ahányszor lehetősége adódott volna rá. A tisztálkodásra azonban mindig volt alkalom, fáradhatatlanul mosta a mancsait, sokszor csupán azért, hogy pihentesse elgyötört agyát a megnyugtató tevékenység közben.

Érzelmileg is frusztráló időszakon ment keresztül az egyik munkatársa, egy Berry nevű kacsa miatt, akire nem szívesen gondolt, így most nem örült a semmiből felbukkanó szárnyas ismeretlennek. Berry tördelőként dolgozott ugyanannál a szerkesztőségnél, ahol Steril. A kacsa szabad idejében egy pszicho-horror regény megírásával foglalatoskodott, melynek a Figyellek téged! címet adta. A regény egy kettős személyiséggel rendelkező vadkacsáról szólt, akinek az egyik „fele”, Ted, azzal terrorizálta a másikat, Nedet, hogy evés, pisilés és fogmosás közben vizslatta őt. Steril persze megígérte, hogy elolvassa a remeknek ígérkező kéziratot, és ajánlást is ír hozzá, sőt, elküldi az egyik irodalmi lapnál dolgozó ismerősének, és elintézi, hogy a regény folytatásokban megjelenjen.

Néha megesett Sterillel, hogy kicsit többet ígért, mint kellett volna, de ilyenkor csak a jó szándék vezérelte. Eléggé elúszott az olvasással, de mivel mindig megtartotta a szavát, öt hónap alatt végigrágta magát a történeten. Pontosabban beleolvasott, néhányszáz oldalt ugyanis ki kellett hagynia a sztoriból. Annál a résznél egyszerűen nem bírta tovább, amikor Ted kezdett el rettegni, hogy mégis Ned szórakozik az állandó megfigyeléssel, és már nem lehetett tudni, hogy tulajdonképpen ki terrorizál kit. Steril ennél nagyobb baromságot még életében nem vett a kezébe, és szépen átlapozta a könyv háromnegyedét, mert nem akarta, hogy az agysejtjei elpusztuljanak olvasás közben. Berry röviddel ezután mégis a következő e-mailt kapta a barátjától:

– Öregem, a kézirat zseniális. Elismerésem! Már írom is hozzá az ajánlót.

Berry soha nem látott belőle semmit, és akárhányszor kérdezte a kollégáját, hogy végül megvan-e az ajánló, Steril széles mosollyal rázta le őt.

– Persze, már megvan, csak még átfogalmazom egy kicsit.

Ez körül-belül három hónapig tartott, és Steril valahogy mindig lekopott, mikor Berry a közelben volt. Mindez persze azért történt, mert Steril nem szerette volna megbántani a barátját. Egy ferde este alkalmával azonban a nyest  elfeledkezett a nagy jóindulatról, és egy kis telefonbetyárkodással köszönte meg a kellemes olvasmányt Berrynek. Éjfél körül járt az idő, mikor a kacsa telefonja megcsörrent.

– A nevem Ned – szólt a hang a vonal végéről. – A Paranoia nevű kiadó főszerkesztője vagyok és a kezembe került az ön műve. Nagyon szeretném publikálni. Szuperül nézne ki könyv formában. Már a borítót is elképzeltem. Lenne rajta egy visszataszítóan bambuló kacsa illusztrációja, alatta a Figyellek téged! felirattal. Oltári félelmetes lesz, és egyben szenzációs. Magának mi a véleménye?

Berry dühösen csapta le a telefont, ami pár másodperc múlva ismét megszólalt. Megint Steril szórakozott.

– Halló, itt Ted beszél – recsegte a részeg nyest. – Szerintem az a borító túlságosan nyomasztóan hatna az olvasókra. Tömeghisztéria lenne belőle. Ne hallgasson Nedre.

Berry annyira megsértődött, hogy többé rá sem nézett a nyestre. Steril örült ennek a ténynek, legalább nem kellett kerülnie őt. Egy szerkesztőségi bulin azonban Steril hátborzongató üzenetet talált a kabátzsebében. „Hamarosan” – valaki ezt a mondatot firkantotta egy cetlire.
„Biztosan a zakkant kacsa" – állapította meg a nyest, és úgy tett, mintha nem zavarná az ügy. Zavarta. Azóta valahogy több kacsát vett észre a környezetében, és mindig azon szorongott, hogy a „Hamarosan” talán valódi fenyegetés volt.

Most is ez járt a fejében, és hirtelen csillapíthatatlan vágy öntötte el, hogy víz érje a kezeit. Csak egyetlen baj volt. Gyűlölte a nyilvános WC-ket. Egy darabig őrlődött, hogy mi legyen, de aztán úgy döntött, csak nem hal bele, ha kimegy. Mikor a mosdó felé igyekezett, kis híján elvágódott egy madár kinyújtott, úszóhártyás lábában. Steril megpördült a tengelye körül, és megpróbálta kiszúrnia a tettest, de az addigra egészen behúzódott az ülése mögé, és csak egy szürkés csőr vége bukkant elő a támla mögül.

„Már megint! De az nem lehet. Sok kacsa van, aki nem Berry.”

Folytatta az útját a mellékhelyiség felé, s a felmorajló rosszindulatú kacagás alapján feltételezte, hogy a koalagyerkőcök a szemtanúi voltak az esetnek. Azt is hallotta, ahogy a Hitler-kölyök halkan megjegyzi a többieknek:

– Ilyen, mikol valaki kacsalábon folog. – A társai visítva nevettek.

A WC ajtó előtt megtorpant, elővette a zsebkendőt. A pofája ismét megrándult, az ajtó kinyílt, majd becsapódott mögötte. A helyiség annyira pici volt, hogy alig fért be, a hasát teljesen be kellett húznia, hogy bepréselődjön. Első osztály ide vagy oda, ő semmi mást nem érzett, csak a különféle végtermékek bűzét, hiába próbálta valaki hypoval, sósavval és illatosítóval elfogadhatóbbá tenni a körülményeket. Steril izzadni kezdett.

– Nem érek hozzá, nem érek hozzá – motyogta, ahogy megpróbált a lehető legtávolabb araszolni a WC kagylótól. A vonat azonban zökkent egy nagyot, és ő nekivágódott a mosdónak, amit a fertőzések melegágyának vélt. Kieresztett egy egészen nyúlfarknyi sikkantást.

Szégyenében villámgyorsan betapasztotta a száját, majd ismét fujjogásban tört ki, hiszen még kézmosás előtti fázisban sikerült az arcát megérintenie. A helyzetet drámainak titulálta, és most már biztos volt benne, hogy mégis életét veszti ebben a kálváriában. Szinte látta magát kívülről, melyben ő, mint egy rettenetes film főhőse felveszi a harcot a mutáns baktérium-szörnyek ellen. Ahogy a tükörbe bámult a baci-monstrumok visszataszító rémképét elnyomta a kacsával történt eset gondolata.

„Mindez csak a fejemben van” – nyugtatgatta magát.

Aztán felnevetett és egy zsebkendő segítségével eltekerte a csapot, alaposan megáztatta a mancsait, majd  benyúlt a táskájába a fertőtlenítőért is, biztos ami biztos alapon. Az üvegcse azonban nem volt sehol. Steril könyékig elmerült a táskában, egyre idegesebben kotorászott, de cselekedetének nem volt semmi eredménye. Már a fejét is beledugta, megrázta a batyuját, de sehol semmi. Az orra és a szája akkorát rándult, mint még soha. Már majdnem belerúgott a falba dühében, de hirtelen eszébe jutott, hogy valószínűleg akkor pottyanhatott ki a szer, mikor – ahogy a koalák mondanák – éppen kacsalábon forgott.

Még arra sem volt ideje, hogy pánikba essen, mert a vonat egy megállóhoz érkezve nagyot fékezett, és Steril ezúttal nem kerülhette el a rettegett WC csészével való találkozást sem. Akkorát visított, mint egy szűz malacleányka. A sikoly azonban hamar a torkára forrt, mert az ajtó váratlanul kivágódott és egy kacsa alakja tűnt fel, ahogy vészjóslóan nézte őt, tekintetében gyilkos indulattal. Ő volt az, Berry, ez most már bizonyosságot nyert előtte, teljes életnagyságban. Steril elájult, s mire felocsúdott, a földön találta magát tökéletesen kacsamentes, ám baktériumoktól hemzsegő környezetben.

Ezúttal csak egy mini sikolyra futotta az energiájából, gyorsan bevizezte magát, ahol csak tudta, és úgy ahogy volt, csatakos testtel visszavánszorgott az ülőhelyéhez. Remélte, hogy Berry akciója ebben ki is merült, és elhatározta, hogy szemrehányóan morog majd a kacsára, mikor elsétál mellette, de Berry persze nem ült a helyén.

– Nagyon ügyes – dühöngött Steril, ahogy nagy nehezen elhelyezkedett a székében. Az előtte ülő cica, bizonyára elmebetegnek nézhette őt a nedves külső, az állandó fintorgás, és a motyogás miatt, mert úgy nézett rá, mint a véres rongyra. Sterilnek ekkor eszébe jutottak a koalák. Félve hajolt előre, hogy meglesse, vajon ismét rajta röhögnek-e. Természetesen őket sem kellett félteni. Mint a dominók, ülő helyzetben szép sorjában a nyest felé fordultak, tökéletesen rezzenéstelen pókerpofával. Most már mindegyikük orra alatt ott virított a Hitler-bajusz, a kezükben pedig egy-egy vaskos könyvet tartottak, egy üveges szemű kacsa fényképével. A borító alján hatalmas, feketével szedett betűkkel csillant meg a cím: Figyellek téged!

Steril szinte sajnálta, hogy ez a szívatás nem az ő ötlete volt.

„Még a koalákat is bevonta a kis senkiházi” – morfondírozott. Ám ekkor minden előzmény nélkül felpattant a székéből és velőtrázó ordítást hallatott. Valaki, egy szárnyas egyén, kinyúlt az ülés alól, és nyálkás tollakkal megérintette a nyest vékony lábait.

Steril bevágta a fejét a csomagtartóba, és néhány táska lepotyogott a földre. A macska a nyesttől való félelmében az ülése sarkába sajtolta magát, és remegve odasúgta a mellette ülő pandának:

– Nem hívná a biztonságiakat, kérem?

Mielőtt még a vonat elindulhatott volna, két egyenruhás kutya jelent meg, és udvariasan, ám határozottan letessékelték a nyestet. Steril nem ellenkezett, elege volt már Berry ötletes, ám annál betegesebb játékából. Ahogy biztonságiak karonfogva elvezették, a nyest a szeme sarkából még jól látta, amint az egyik koalakölyök élvhajhász fejjel az arcára dörzsölte az elveszettnek hitt fertőtlenítőszert.
– Kivételesen jobb lent, mint fent – sóhajtotta az állomás előtt ácsorogva.

Igaz, a hétvégének lőttek, de szerencsére nem jutottak messzire a lakhelyétől, így könnyen visszautazhatott a fővárosba. Csakhogy a hazafelé vezető út maga volt a pokol, s Steril megint nem tudta, hogy a képzelete játszik vele, vagy Barry ennyire találékony és fáradhatatlan. A buszállomás felé bandukolt, s úgy rémlett, mintha egy kacsa ült volna az egyik trafikban, és árgus szemekkel méregette volna őt. A buszra felszállva olyan jegyet kapott a sofőrtől, amire valaki ráírta, hogy: „Látlak.”

Az előtte ülő lúd egy olyan újságot olvasott, ami tele volt bikinis, ám természetellenesen nagy fejű, és vizenyős tekintetű vadkacsákkal, és egyszer esküdni mert volna rá, hogy egy kacsafej bukkant fel a busz ablakának túloldalán. Mindemellett Steril annyira koszosnak érezte magát, hogy folyamatosan a saját bundájába törölgette a tenyerét, és arról álmodozott, hogy hazaérve azonnal beleveti magát egy hatalmas kád vízbe. Nagy nehezen eljött a várva várt pillanat, Steril úgy érezte, mintha évek teltek volna el azóta, hogy reggel felszállt az elátkozott vonatra. Végre valahára bent volt a házban, benyomult a fürdőszobába, megnyitotta a csapot. Nem jött a víz. Gyilkolni akart, kacsát enni reggel, délben és este. Csengettek. Akkora erővel tépte fel az ajtót, hogy az majdnem kiszakadt a helyéből. A ház megremegett. Sehol senki.

– Gyere ide te mocsok, hagy nyomjam ki a guvadt szemeidet! – üvöltötte a nyest. Ekkor azonban hápogás helyett mintha galambkurrogást hallott volna. Steril felnézett az égre.