2018. február 1., csütörtök




















Novellák IV.

A megfigyelők


– Ez a film egy nyomasztó gondolatot vet fel. Azt, hogy mindannyian egy olyan világ lakói vagyunk, melyet egy másik, párhuzamos világ keretez be – mondja vaskos karjaival gesztikulálva Köpcös. A fejtetőjén hosszúra hagyott haját, mely mostanáig a szemébe lógott, hátrasimítja. Rá sem néz a mellette ülő Bongyorra.
– Valóban – hagyja jóvá amaz. Lenéző vigyorral az ajkán megigazítja fekete keretes szemüvegét. – Jó is, hogy mondja. Ez hasonlít a beiktatott narratívákat tartalmazó alkotásokra, melyekben az elbeszélés rétegei között tükörszerkezet jön létre. Tudja, a…
– Persze, hogy tudom, a mise en abyme-re – bólogat Köpcös. Érzi, hogy vörösödik az arca. Csodálkozik, hogy eddig kibírta ordítás nélkül. Négy órája és negyvenkét perce vitatkoznak a parkban. Ilyenkor már dühöngeni szokott Bongyor okoskodása miatt. Igaz, elképzelte néhányszor, hogy feláll, és a súlyos könyveket tartalmazó táskájával leüti göndör hajú filmteoretikus kollégáját. De nem, ez csak jóleső fantáziálás.
– Olyasmi – sóhajtja ingerülten –, de a tárgyalt film esetében nincsenek egymásba ágyazott történetek, hanem egymásba ékelődő valósághalmazok vannak. Ott van például az egerek univerzuma. Ezt veszi körbe az őket megfigyelő tudósok halmaza, ami egyel magasabb szint. A harmadik szint az idegen lények rétege, akik az egereken kísérletező emberek viselkedését tanulmányozzák. Elismerem, hogy ezek között is van tükröződés. De csak tematikus…
– Dehogy is! Például abban a jelenetben, mikor az idegenek ugyanolyan kísérleteket hajtanak végre az embereken, mint azt megelőzően az emberek az egereken a filmnyelvi eszközök is hangsúlyozzák rekurziót. Szubjektív szemszögű képek, rántott svenkek, zoom, minden. Analógia a dialógusokban, és a nondiegetikus hangkommentárban. Nem mondja, hogy nem vette észre! Maga honnan szerezte a diplomáját?!
Az utolsó mondatot nem kellett volna. Köpcöst elönti a forróság. Lassított felvételben látja magát kívülről, ahogy feltápászkodik, lendíti a karját, s vele a nehéz bőrtáskát Bongyor feje felé. A szemüveg pörögve táncol a levegőben. Bongyor ájultan a hideg, fehér padlóra zuhan. Várjunk csak! Köpcösnek most tűnik fel, hogy nem is a parkban vannak, hanem egy üres szobában, egyik oldalán üvegfallal.
Míg azon töpreng, hogyan kerültek ide, az üvegfal mögött Bizgr, az Zmrzlina bolygó lakója, emberkutató, és négy poronty szülőapja (most növesztgeti az ötödiket a domborodó térdhajlatában), reszketve dörgöli öt szeméből a középsőt. Három órája és negyvenkét perce szippantotta fel az embereket az űrhajó, de az űrlénynek eddig egyetlen szót sem sikerült felfognia a tanulmányozni kívánt alanyok eszmecseréjéből. Ha Bizgr főnöke megtudja, hogy nem megy a kódfejtés, biztos kirúgja őt. Vagy rosszabb. Ez nem történhet meg. Bizgrnek gondolnia kell az utódokra. Már elképzelte néhányszor, hogy ha bejön a felettese, és pattogni kezd, ahogy szokott, akkor ő feláll a székéből és súlyos, aktatáska méretű öklével leüti kopasz munkaadóját. De nem, ez csak jóleső fantáziálás. Csápszerű végtagjain csoszogva már jön is a főnök.
– Léé, csmbrrögrrö – mondja eleve felpaprikázva, ami emberi nyelven valami ilyesmit jelent: „Na, hogy halad?” Türelmetlen. Négylencsés szemüvege ugrál az orrán.
– Bizmutnyamanya krnyö – válaszolja bizonytalanul Bizgr, ami annyit tesz: „Nem túl jól.” Izzad.
– „Náámirga milupagpp bgyula. Zsizsmerge géépéény, iinnp kutymaga” – teszi hozzá, vagyis: „Valamilyen titkos jelrendszert használnak. Értem a szavakat, de nem tudom összerakni.”
A főnök arca feldagad, mint egy lufi.
– Zétényimaganyamacsépékula?! Brrdffa demeregemazs? – hadarja. Mindjárt szétdurran. – „Nem mondja, hogy már megint nem érti! Maga honnan szerezte a diplomáját?!”
Az utolsó mondatot nem kellett volna. Bizgrt elönti a forróság. Lassított felvételben látja magát kívülről, ahogy feltápászkodik, lendíti a karját, s vele a nehéz öklét a főnök felfúvódott feje felé. A szemüveg pörögve táncol a levegőben.

Illusztráció: Kovács Evelin Babett