Novellák IV.
A megfigyelők
– Ez a film egy nyomasztó gondolatot vet fel. Azt, hogy mindannyian egy
olyan világ lakói vagyunk, melyet egy másik, párhuzamos világ keretez be –
mondja vaskos karjaival gesztikulálva Köpcös. A fejtetőjén hosszúra hagyott
haját, mely mostanáig a szemébe lógott, hátrasimítja. Rá sem néz a mellette ülő
Bongyorra.
– Valóban – hagyja jóvá amaz. Lenéző vigyorral az ajkán megigazítja fekete
keretes szemüvegét. – Jó is, hogy mondja. Ez hasonlít a beiktatott narratívákat
tartalmazó alkotásokra, melyekben az elbeszélés rétegei között tükörszerkezet
jön létre. Tudja, a…
– Persze, hogy tudom, a mise en abyme-re
– bólogat Köpcös. Érzi, hogy vörösödik az arca. Csodálkozik, hogy eddig kibírta
ordítás nélkül. Négy órája és negyvenkét perce vitatkoznak a parkban. Ilyenkor
már dühöngeni szokott Bongyor okoskodása miatt. Igaz, elképzelte néhányszor,
hogy feláll, és a súlyos könyveket tartalmazó táskájával leüti göndör hajú filmteoretikus
kollégáját. De nem, ez csak jóleső fantáziálás.
– Olyasmi – sóhajtja ingerülten –, de a tárgyalt film esetében nincsenek
egymásba ágyazott történetek, hanem egymásba ékelődő valósághalmazok vannak. Ott
van például az egerek univerzuma. Ezt veszi körbe az őket megfigyelő tudósok
halmaza, ami egyel magasabb szint. A harmadik szint az idegen lények rétege,
akik az egereken kísérletező emberek viselkedését tanulmányozzák. Elismerem,
hogy ezek között is van tükröződés. De csak tematikus…
– Dehogy is! Például abban a jelenetben, mikor az idegenek ugyanolyan kísérleteket
hajtanak végre az embereken, mint azt megelőzően az emberek az egereken a filmnyelvi
eszközök is hangsúlyozzák rekurziót. Szubjektív szemszögű képek, rántott svenkek,
zoom, minden. Analógia a dialógusokban, és a nondiegetikus hangkommentárban. Nem
mondja, hogy nem vette észre! Maga honnan szerezte a diplomáját?!
Az utolsó mondatot nem kellett volna. Köpcöst elönti a forróság. Lassított
felvételben látja magát kívülről, ahogy feltápászkodik, lendíti a karját, s
vele a nehéz bőrtáskát Bongyor feje felé. A szemüveg pörögve táncol a
levegőben. Bongyor ájultan a hideg, fehér padlóra zuhan. Várjunk csak! Köpcösnek
most tűnik fel, hogy nem is a parkban vannak, hanem egy üres szobában, egyik oldalán
üvegfallal.
Míg azon töpreng, hogyan kerültek ide, az üvegfal mögött Bizgr, az Zmrzlina
bolygó lakója, emberkutató, és négy poronty szülőapja (most növesztgeti az
ötödiket a domborodó térdhajlatában), reszketve dörgöli öt szeméből a középsőt.
Három órája és negyvenkét perce szippantotta fel az embereket az űrhajó, de az
űrlénynek eddig egyetlen szót sem sikerült felfognia a tanulmányozni kívánt
alanyok eszmecseréjéből. Ha Bizgr főnöke megtudja, hogy nem megy a kódfejtés,
biztos kirúgja őt. Vagy rosszabb. Ez nem történhet meg. Bizgrnek gondolnia kell
az utódokra. Már elképzelte néhányszor, hogy ha bejön a felettese, és pattogni
kezd, ahogy szokott, akkor ő feláll a székéből és súlyos, aktatáska méretű
öklével leüti kopasz munkaadóját. De nem, ez csak jóleső fantáziálás. Csápszerű
végtagjain csoszogva már jön is a főnök.
– Léé, csmbrrögrrö – mondja eleve felpaprikázva, ami emberi nyelven valami
ilyesmit jelent: „Na, hogy halad?” Türelmetlen.
Négylencsés szemüvege ugrál az orrán.
– Bizmutnyamanya krnyö – válaszolja bizonytalanul Bizgr, ami annyit tesz: „Nem túl jól.” Izzad.
– „Náámirga milupagpp bgyula. Zsizsmerge géépéény, iinnp kutymaga” – teszi
hozzá, vagyis: „Valamilyen titkos
jelrendszert használnak. Értem a szavakat, de nem tudom összerakni.”
A főnök arca feldagad, mint egy lufi.
– Zétényimaganyamacsépékula?! Brrdffa demeregemazs? – hadarja. Mindjárt
szétdurran. – „Nem mondja, hogy már
megint nem érti! Maga honnan szerezte a diplomáját?!”
Az utolsó mondatot nem kellett volna. Bizgrt elönti a forróság. Lassított
felvételben látja magát kívülről, ahogy feltápászkodik, lendíti a karját, s
vele a nehéz öklét a főnök felfúvódott feje felé. A szemüveg pörögve táncol a
levegőben.
Illusztráció:
Kovács Evelin Babett