Odabent

Szösszenetek I.

Rab vagy

− Na, eljössz velem az útra – kérdi Naro, az óriás sas, miközben a tópart szürke kövére telepszik.

− Nem is tudom – válaszolja Pitypang a földön kuporogva, apró kavicsok közé fúrva lábujjait. Gesztenyebarna haja az arcába hullik. Egész délután egy ággal túrta a nedves talajt. Most is ezt csinálja, a háta furcsán görbül a tevékenység közben. − A Keskeny Hegy távoli ország. Egy hónapig kell repülni. Az én kis hártyaszárnyaim nem bírják addig.

− Felülhetsz a hátamra, ha szeretnél.

− Túl csontos a hátad.

− Hozd el a moha párnád!

Pitypang fel sem pillant. Legyint.

− A fizetség is túl kevés. Csak huszonöt évet kapnék cserébe a szolgálatomért. Más százötven, kétszáz évet is megkeres a Keskeny Hegyen. Én hamarabb halnék meg, mint a többi tündér.

− Itt meg fogynak a napjaid. Ott legalább gyarapodna a számuk. Még élhetnél egy kicsit.

− Jó, igazad van. Csak még be kell fejeznem a bűbáj iskolát.

Naro kezd türelmetlenkedni. Duzzogva fújja fel fehér tollait.

− Utálod a bűbáj iskolát.

− És még rendbe kell tenni a kiskunyhót. Nemrég költöztem be. Még egy évet itt akarok tölteni.

− Ott is vannak kunyhók.

A kicsi tündér végre felnéz, a keze megáll. Szeplős orra kikandikál a barna lobonc mögül.

− Jól van, jól van. Lehetetlen vagy. Mindig prédikálsz. Mindig mindent jobban tudsz, ó Bölcs Sas! Jövő héten elindulunk.

− Két éve mondogatod. Rab vagy. A változatlanságé.

− Akkor holnap indulunk, Tökéletes Úr. Most jobb? Elégedett vagy?

− Inkább ma.

Pitypang megint az ággal kaparássza a földet. Az orra eltűnik a hajzuhatag mögött.

− Holnap.