2019. január 14., hétfő





Szösszenetek III.

A legsötétebb


Ott van az erdő közepén. Csak éjszaka lehet megtalálni. Ha nappal mész oda, akkor csak egy kis bokrot találsz a helyén. Szóval akkor kell odamenni, mikor az egész család elaludt. Fontos, hogy mindenki aludjon, mert valamiért csak akkor bukkan elő. Ez nem t’om, miért van. Csak, ne is kérdezd. Vannak dolgok, amiket nem kell érteni. Tehát éjjel kisurransz házból. Nem kell holdfény, meg ilyenek. Csak pizsamában kell menni, mezítláb. Köntöst vehetsz, ha akarsz. Jó, ha nem találkozol senkivel az utcán. Én például egyszer összefutottam a szomszéddal, még akkor állt be a garázsába, mikor elindultam, kiintegetett a kormány mögül. Hazajött az éjszakai műszakból. Lényeg, hogy visszaintegettem. Aztán nem találtam meg az erdő közepén azt az izét. Pedig elég para, érdemes megnézni. Ha találkozol is valakivel, akkor ne nézz rá! Ne köszönj vissza! Ezek ilyen íratlan szabályok. Szóval elmész a kiserdőhöz. Be fogsz gyulladni, de ez normális. Baglyok huhognak, és a szél tépi a faleveleket, pocsék egy érzés ott kóricálni. De minél parább, annál jobban piszkálja majd a fantáziádat.
A vadászház melletti oldalon menj be! Ott van egy pici ösvény. Ne a másik oldalról menj, a köves úton. Az ösvényen menj! Ahogy egyre bentebb érsz, lépteket fogsz hallani a hátad mögül. Ez azért fontos, mert ha nem hallod, akkor rosszfelé mész. De ne izgulj, nem lesz a hátad mögött senki. Csak a léptek zaja lesz. Mész, mész, egyre erősebben hallod a lépteket. Zihálást is hallasz, meg szuszogást, oldalról a fák közül. Ott se fogsz látni senkit egy darabig. Ja, mondjuk lesz egy pont, mikor feltűnik egy ködszerű bizbasz a fák között. Nyugi van, nem csinál semmit az az árny, csak rád hozza a frászt. Egyesek arról is beszámoltak már, hogy valaki kaparászta a hátukat menet közben, vagy volt, aki úgy érezte, egy zacskót húztak a fejére, nem kapott levegőt. Ez egyéni lehet, hogy ki mit tapasztal.
Addig kell menni, amíg el nem fogy az ösvény. Akkor egy batár nagy tisztásra érsz, ha holdfény van, akkor látsz is valamit. Zseblámpát tilos vinni. Át kell menni a tisztáson. Én jobban fostam ott valamiért, mint amikor az ösvényen kolbászoltam. Pedig akkor nem volt se szuszogás, se ködszerű bármi, se léptek. De ott a tisztáson rád tör a pánik. Ezt mindenki ugyanúgy meséli. Elkezdesz rohanni, szúrni fog a tüdőd, a szíved meg olyan erősen fog dobogni, hogy majd’ kiszakad a helyéből. Azt mondják, hogy ez az a rész, amikor kilépsz a térből és időből. Innen egy másik dimenzió jön. Legalábbis ezt pletykálják, de szerintem ez azért nem igaz. Tök mindegy. Átérsz a tisztáson. Bemész a fák közé, de ott már nincs ösvény. Csak be a dzsumbujba. Tudni fogod, hogy merre kell menni, innentől már nem te irányítasz.
A legsötétebb részre fogsz betévedni. Azt veszed majd észre, hogy megszűnnek a hangok. Semmit nem hallasz, itt már tényleg semmit, a saját lélegzetedet se, se szívdobogást. Ahogy haladsz befele, a sötétség beszövi a tested. A kezed elkezd feketedni, és kúszik felfelé a feketeség a szívedig, a fejedig, a szemed fehérjéig. Nyilván ezt nem láthatod, mert eleve sötét van. És mégis látod, meg a szemedben is érzed azt a valamit. És amikor eggyé válsz a sötétséggel és némasággal, akkor fel fog ragyogni halványan valami a semmi közepén. Néhány fehéres fűszál, és egy kör alakú folt. Körülötte minden fekete, a folt meg szürkés talán. Erre most nem emlékszem pontosan. Nem látod, hogy van tested, de érzed, hogy van. Odamész a kör alakú dologhoz. Letérdelsz. És akkor látod, hogy az egy mélyedés a földben. Egy járat a föld alá. Pont akkora, hogy a tested beférjen hosszában. A földet a lábaddal és a kezeddel is érzékeled. Benyúlsz a mélyedésbe. Hideg lesz, de nem kellemetlen.
És akkor ott minden félelmed elpárolog. Komolyan mondom. Röhögsz azon, hogy idáig rettegtél. Megpróbálsz a problémáidra koncentrálni, de egy se jut eszedbe. Jó emlékek se, de rosszak se. Csak nyugalom. Csak csend, frankón. A szürkeségből a hideg mintha kinyúlna, hogy megérintse az arcod. Beáramlik az orrlyukadba, be a tüdődbe. Nem fogsz már lélegezni. Olyan, mintha megszűnnél létezni, és mégsem. És vonz az a mély. Bele akarod tenni a fejed. Bele akarsz süllyedni, azt akarod, hogy teljesen elmerülj benne. És amikor erre gondolsz, olyan boldog leszel, hogy újra és újra át akarod élni azt az érzést. Tudod, hogy nincs ott semmi, és ha belesüppedsz, akkor te is semmi leszel. De nem érdekel. És akkor itt most már az a kérdés, van-e erőd visszafordulni. Itt elég az ösztönökre hagyatkozni. Az ember agyában általában ilyenkor megszólal egy kis csengő, vagy hallasz egy kattanást, vagy ilyenek. Egy baromi erős késztetést érzel, hogy menj el onnan. Ez ment meg téged. Nem lehet megmagyarázni ezt sem, hogy honnan jön. Itt gondolkozás nélkül állj fel, fordulj meg, és rohanj kifelé, át a tisztáson, át az ösvényen, egészen hazáig! Egyszer se habozz, egyszer se fordulj vissza! Azt mondják, aki habozik, az örökre ott marad. Na most, ha családod van, ez azért csak necces. Ők keresni fognak, aztán ők is hallanak erről a sztoriról, aztán ők is ott kötnek ki a mélyedésnél. Á, kipusztulna az emberiség. Na, nem röhögök, ez nem vicces. Tehát ne habozz. Meg tudod tenni? Van benned elég akarat hozzá?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.